Az év diákja Német Kristóf: “Az egyenlőtlenségeket más kultúrák megismerésével lehet legyőzni” | IT Subotica 2030 | #SuboticaHasIT Ugrás a tartalomra

Az év diákja Német Kristóf: “Az egyenlőtlenségeket más kultúrák megismerésével lehet legyőzni”

Krištof Nemet

Német Kristóf a Svetozar Marković Gimnázium generációjának diákja, aki Társadalmi és Nyelvészeti szakon végzett. Olyan srácként írja le magát, aki mindig is többet akart tudni arról a világról, amelyben él, ebben pedig a földrajz nyújtotta számára a legjobb lehetőséget.

„Szerintem ma fontos mindent globálisan nézni, globálisan gondolkodni, és nem csak egy nemzetre kell koncentrálni, hanem az összes nemzeten keresztül kell a világot nézni. Fontos az is, hogy a társadalmi különbségek a minimumra csökkenjenek és ezt más kultúrák megismerésével érhetjük el. Ha megismersz egy kultúrát és minél többet tanulsz más országokról, amellett, hogy nem tévedsz el a világban, toleránsabb leszel. Emellett az emberek és nemzetek között fennálló egyenlőtlenségek leküzdhetők azzal, hogy megismersz egy kultúrát és felismered, hogy valójában mindegyik egyenlő"- magyarázza Kristóf, aki ezt a földrajz keretein belül tanulta meg. 

Ezt a tudását számos versenyen bemutatta már. Ezek közül a legimpozánsabb minden bizonnyal az Európai Földrajzi Olimpia, ahonnan tavaly és idén is bronzéremmel a kezében tért vissza. Kristóf kijutott a világolimpiára is, de a díjaknál értékesebbek számára azok az ismeretségek, amelyeket ezeken a versenyeken szerzett. 

„Az országos földrajzversenyen sok kortárssal találkoztam, és néhányukkal még mindig tartom a kapcsolatot. Ott találkoztam egy novi pazari sráccal, aki iszlám vallású, én katolikus vagyok, és volt velünk egy másik ortodox srác is. Érdekes volt velük beszélgetni, sokat beszélgettünk a kultúráról, és ez nagyon szép élmény volt számomra” – mondja Kristóf.

Kristof Nemet

Kristóf más kultúrák mellett nyitott más nyelvekre is, így angolul, németül és latinul tanult eddig, de beszél szerbül is. Emellett nem hanyagolja el anyanyelvét, a magyart sem, amelyben szintén versenyzett és sikereket ért el köztársasági és nemzetközi szinteken egyaránt. 

„Minden nyelv mögött van valami logika, és nagyon fontosnak tartom, hogy először megértsük a nyelvünket, és eligazodjunk benne, abban az értelemben, hogy mindenben, amit mondunk, magabiztosak legyünk. Ha jól ismerjük a nyelvünket, akkor könnyebben tanulunk más nyelveket” – hangsúlyozza Kristóf. 

Német Kristóf egyike annak a 12 generáció diákjának, akiket az „IT Subotica 2030” szervezet az “Év diákjai” projekt keretében díjazott. A jövőben is földrajzzal szeretne foglalkozni, ezt pedig a Szegedi Tudományegyetemen fogja megtenni. Már van egy tízéves terve, ami azt jelenti, hogy a tanulmányai alatt egy évre elmegy egy országba, és ott kipróbálja magát, esetleg megtanul egy másik nyelvet, de egy nap majd visszajön Szabadkára és itt kamatoztatja a külföldön szerzett tudását és tapasztalatát. 

„2030-ban olyan városként szeretném látni Szabadkát, amely Vajdaság legjobb 10 városa között van, és kulturálisan és gazdaságilag is felvirágzott. Azt is szeretném, ha megszűnnének azok a nyelvi akadályok, amelyek Szabadkán szerbül és magyarul is léteznek. És szeretnék egy nemzetközi cégnél dolgozni Szerbiában, és legszívesebben a National Geography-nak írnék” – mondja Kristóf.