AZ ÉV DIÁKJA – TÓT ERZSÉBET: “BÁRMIRE IS VAN SZÜKSÉGE A PÁCIENSNEK, AZ EGÉSZSÉGÜGYI NŐVÉR A RENDELKEZÉSÉRE ÁLL” | IT Subotica 2030 | #SuboticaHasIT Ugrás a tartalomra

AZ ÉV DIÁKJA – TÓT ERZSÉBET: “BÁRMIRE IS VAN SZÜKSÉGE A PÁCIENSNEK, AZ EGÉSZSÉGÜGYI NŐVÉR A RENDELKEZÉSÉRE ÁLL”

Eržebet Tot

Tót Erzsébetet a Szabadkai Egészségügyi Középiskolában választották meg a generáció diákjának, Egészségügyi nővér szakon szerzett diplomát. Apja és anyja nyomdokaiba lépve, Erzsébet szintén a fehér köpenyt választotta hivatásául, amelyhez véleménye szerint elsősorban szeretet szükséges, de az autoritás és gondoskodás közötti egyensúly is.

„Az egészségügyi nővér gondját viseli a betegeknek, figyel minden szükségletükre, a tisztaságra. A nővér mindig rendelkezésre áll, jobban mint maga az orvos. Kedvesnek, kellemesnek és együttérzőnek kell lennie az emberekkel, de megfelelően tartózkodónak is. Mindig bizonyos fokú szigort kell mutatnia, de gondoskodást is, hogy a betegek tudják, számíthatnak rá” – mondja Erzsébet.

Erzsébet bevallja, nem számított rá, hogy a generáció diákja lesz, és hangsúlyozza, hogy sokkal fontosabbnak tartja a tudást ami a titulus mögött áll, és amelyet az iskolán kívül is szívesen gyarapított.

A topolyai „Petőfi Sándor” Cserkészcsapat tagjaként 2016-ban elsősegély tanfolyamon vett részt, ma pedig mint csapatvezető,a természetben való tájékozódásra, tűzgyújtásra, sátorállításra oktatja az ifjoncokat a nyári táborokban. Alkalma nyílt számos előadáson és kiránduláson részt venni, amelyek közül az egyik egészen az Amerikai Egyesült Államokba vezette.

Eržebet Tot

„2019-ben részt vettem egy kéthetes nyári táborban Virginia állam nyugati részén. Az egész utazás számomra egy nagy kaland volt, számos országból és kontinensről érkeztek cserkészek, megismertem más kultúrákat és az egész ott töltött idő nagyon különleges volt számomra” – meséli Erzsébet.

Tót Erzsébet egyike azon 12 diáknak, akit az „IT Subotica 2030” megajándékozott az “Év diákjai” projekt keretein belül. Egyike azon keveseknek akik tanulmányaikat éppen itt Szabadkán szeretnének folytatni, mégpedig az Óvó- és Edzőképző Szakfőiskola Étrendtanácsadó- nutricionista szakán.

„Véleményem szerint szépen feltalálom majd magam és szeretnék egy nap saját online blogot vezetni és segíteni a pácienseimnek akiknek a problémájukkal összhangban javasolok majd étrendet és ezzel segíteni tudok nekik. Megfelel az is, hogy az főiskola Szabadkán van, mert ragaszkodom a családomhoz és nem egyeznék bele, hogy hosszabb időre távol legyek tőlük. Véleményem szerint Szabadkának van még hova fejlődnie és szeretném 2030-ban látni a haladást a környezetvédelem, hulladéktárolás és más területeket illetően, amelyek mind befolyással lesznek életünk minőségére. Magamnak azt kívánom, legyek sikeres a választott hivatásomban” – mondja Erzsébet.